A megérzéseim alapján hozok inkább döntéseket, vagy elemző típus vagyok?
Régebben az volt a fő mondás, hogy “hallgass az eszedre”. Ma inkább az, hogy “hallgass a szívedre”.
Sokan esküsznek arra, hogy a megérzéseik tették őket sikeressé, egyszerűen csak követnünk kell amit az ösztöneink súgnak.
Vissza tudsz emlékezni egy olyan esetre, amikor jók voltak a megérzéseid?
És most egy olyanra, amikor becsaptak?
Legtöbbünknek mind a kettőből van bőven.
Tele vagyunk sikertörténetekkel, amikor a vezetők ráéreztek valamire, amivel megalapozták a későbbi nagy dolgaikat. De vannak példák arra is, amikor elismert szakembereket egyszerűen cserben hagyták az ösztöneik.
Íme néhány:
“Nem tetszik hangzásuk és a gitárzene megy ki a divatból” - ezt a Decca Recordsnál mondták 1962-ben, amikor elutasították a Beatlest.
“A mozi csak kicsit több egy hóbortnál. Csak egy konzerv dráma. Amit a közönség valóban akar, az a színpad, hús vér emberekkel” - mondta Charlie Chaplin 1916-ban.
“A fénymásolók világpiaci kereslete max 5.000 darab” - mondták az IBM-nél 1959-ben, a Xerox alapítóinak.
“A televízió az első hat hónap után nem fogja tudni megtartani az elfoglalt piacot. Az emberek hamarosan belefáradnak abba, hogy minden éjjel egy furnérlemez dobozt bámuljanak. - állította Darryl Zanuck a 20th Century Fox producere 1946-ban.
Hol van a igazság? Van valami szabály, hogy mikor hallgathatunk az ösztöneinkre, és mikor legyünk óvatosak velük?
Igen, van.
A pszichológusok kétféle gondolkodási folyamatot különítenek el. Mind a kettőt használjuk a mindennapi életünkben.
Az egyik, (automatikus gondolkodási folyamat) úgy működik, mint egy háziorvos.
Ránéz a betegre, minimális vizsgálatot végez és a tapasztalatai, a megérzései alapján eldönti, hogy hazaküldi, felír valamit vagy továbbküldi egy szakorvosi kivizsgálásra.
Amikor a megérzéseinkre hagyatkozunk “háziorvosként” gondolkodunk.
Rengeteg információ és inger ér minket percről percre. Ezeket egyszerre dolgozzuk fel, szinte automatikusan, és gyorsan jutunk döntésre.
Vessünk csak egy pillantást erre a képre. Mit lehetne elmondani erről az emberről?
Valójában nem kell túl sokat elemezni, igaz? Szinte öntudatlanul dolgoztunk fel egy csomó infót egyszerre. A megoldás pedig a tapasztalatokból jött. Aki így öltözik az orvos, akinek ősz haja van az idős, stb. - biztos egy tapasztalt orvos.
A közvetlen tapasztalat kell a jó intuícióhoz. A háziorvos egyre jobb lesz, ahogy több és több tapasztalatot gyűjt. Minél több a tapasztalat, minél több közvetlen visszajelzést kapunk arról, hogy jól vagy rosszul ítéltünk meg egy-egy szitut, annál jobbak lesznek a megérzéseink.
A másik döntéshozatali mód az, amikor kielemezzük a helyzetet (akaratlagos gondolkodási folyamat).
Ilyenkor úgy működünk, mint egy röntgenorvos. Koncentrálunk, végigveszünk minden részletkérdést, összehasonlítunk, elemzünk.
Válassz ki két tetszőleges, azonos kategóriájú árut (két autót, fényképezőt, sílécet bármit) és döntsd el, hogy melyik lenne jobb a párodnak vagy egy közeli barátodnak.
Na ez az, amikor “röntgenorvos” üzemmódban jár az agyad.
Melyik “üzemmód” a jobb: a háziorvos (megérzéseim alapján döntök) vagy a röntgenorvos (elemzés alapján döntök).
A válasz a helyzettől függ.
A háziorvos mód könnyen hoz döntést viszont olyan szitukban ahol nincs megelőző tapasztalata, gyakran félrevisz. Vagyis olyan helyzetekben, amik nem ismétlődnek, amikben nem vagyunk rutinosak nagyon könnyen félrevisznek a megérzéseink.
A röntgenorvos jó az egyedi helyzetekben de az elemzésekhez idő és energia kell. Ráadásul akkor tudunk megfelelően elemezni egy helyzetet, ha megvannak a szükséges információink.
Mit jelent ez a cégre nézve?
Amíg kicsi a cég és mindent (is) az alapító végez, miközben rengeteg közvetlen tapasztalatra tesz szert.
Teljesen jól működik, ha a megérzéseire hagyatkozik a legtöbb szituációban és csak a nagyon egyedi, nagy horderejű döntési helyzeteket elemzi ki.
Például nem érdemes piackutatást csinálni, amikor nap mint nap, személyes visszajelzést kapunk a termékeinkről. Jó irányba visz, ha ilyenkor úgy alakítunk rajta, ahogy a megérzéseink diktálják.
Ha növekszik a vállalati méret, az alapító önkéntelenül is egyre távolabb kerül a “frontvonaltól”. Ez elvágja a közvetlen tapasztalatszerzéstől - én itt már óvatos lennék a megérzéseimmel.
Minimum csekkolnám őket, ha pedig megszűnik a közvetlen személyes kapcsolatom a vevőkkel, partnerekkel már egyáltalán nem hallgatnék a megérzéseimre.
Természetesen ettől még nem kell tökéletes elemzővé válni. Az elemzések egy részét kiváltják a rendszerek: egy jó CRM, vagy vállalatirányítási rendszer sokat lendít azon, hogy továbbra is jó döntéseket hozzunk.
Az összetettebb kérdésekben sokat segíthetnek az olyan külsős elemzők, mint jómagam.
Végül, de nem utolsó sorban a “frontvonalban” lévő kollégáknál lévő információk és az ő véleményük aranyat ér, ha előrébb szeretnénk jutni.
Érdemes rendszeres időközönként kikérni, átbeszélni a tapasztalataikat és véleményüket.