top of page

Melyik ujjamba harapjak a válság miatt? - két fontos menedzsment szempont


Azt gondolom, hogy a gazdasági válság idején két, egyformán fontos dologra kell fókuszálnunk.


Az egyik természetesen a túlélés.


Egy gazdasági válság nemcsak attól idegőrlő, hogy visszaesik (akár nullára) az árbevétel, hanem attól is, hogy nem tudjuk meddig tart.


A természetes zsigeri reakció ezért az, hogy a lehető legtöbb pénzt takarítsuk meg; spóroljunk a béreken, a fejlesztéseken, minden olyan területen, ami nem kell közvetlenül a cég fenntartásához.


Csakhogy a válság elmúltával nem az a világ (üzleti környezet) fog folytatódni, ami előtte volt.


Nagyon sok helyen fogják “újraosztani a lapokat”:


1) Akinek nincs most tartaléka és nem is tud elég pénz szerezni, az nem fog talpon maradni.


A válság elmúltával fellendül a kereslet, de kevesebben lesznek, akik kiszolgálják az igényeket. Ez vonzó új belépő cégek számára, akik újraírhatják a szabályokat.


A tanácsadó szektorban például a 2008-as válság előtt a nagy cégek uralták a piacot. Több milliárdos bevétellel, 80+ foglalkoztatotti létszámmal. Maga a tanácsadó tevékenység elsősorban a “dokumentum gyártásra” fókuszált: írott stratégiai tervek, tanulmányok, jegyzőkönyvek készültek amik a munka termékei voltak. A projektjeik megszűnésével ezek a cégek leépültek, más, külföldi piacokra mentek. A válság elmúltával viszont már nem ugyanarra a piacra kerültek vissza. Számos kis létszámú, rugalmas szervezetű iroda jelent meg - akik integrálták a szabadúszókat, vagy stratégiai partnerségben pályáztak egy-egy nagyobb munkára. Ezek az új versenytársak sokkal specializáltabbak voltak, egy-egy részterületre szakosodtak. Az ügyfelek sem dokumentumokat akartak többé, hanem eredményeket és nagyobb bevonódást követeltek meg a tanácsadóktól, mint korábban. A régi világnak leáldozott.


2) Ha a válság miatt sokáig nem él intenzíven a kapcsolat, a vevők is újragondolhatják a korábbi rutinjaikat.


Amikor lendületben van az üzlet, sok mindent a rutinok vezérelnek. Ami jó volt tegnap, az ma is jó lesz, nem fogom folyamatosan felülvizsgálni, hogy kitől mit vásárolok. Másra kell az idő. De ha hosszú kihagyásra kényszerülök, van időm fellélegezni. Miért is ne nézném meg jobban a kínálatot mielőtt újra elköteleződöm. Pláne, ha egy csomó új cég jelent meg, új megoldásokkal.


3) Aztán lehetnek olyan iparágak, ahol a válság alatt kényszerűen beindult innováció fogja átírni a szabályokat. Ez elavulttá tehet egy csomó korábbi gyakorlatot.


Most minden “íróasztal munkát” végző cég kipróbálhatja hogyan tud működni a home-office rendszerrel. Ha beválik és szeretnék megtartani, az biztos kihatással lesz arra, milyen IT rendszereket vásárolnak, mekkora és milyen jellegű irodára tartanak igényt és sok egyéb másra is.


Hasonlóképpen, most azok is megtapasztalják az online vásárlást, akik eddig ódzkodtak tőle. Biztos lesznek olyanok, akik megbarátkoznak vele - ők kieső keresletet jelentenek a fizikai boltok számára.


Van aki számára kevésbé, mások számára jobban, de a válság utáni világ nem lesz ugyanaz, ami előtte volt.


A túlélés mellett ezért ugyanilyen fontossá válik az újraindulás képessége: jó pozícióban legyünk a lapok újraosztásánál.



Az újraindulás miatt nem mindegy milyen döntéseket hozok, milyen utat választok a túlélés érdekében.


Én a következő gondolkodásmódot javaslom:


Mindenekelőtt a túléléshez elkölthető pénz kell. Ha megvan, hogy mennyit tesznek ki a napi kiadások, és látom mennyi elkölthető pénzem van - akkor azt is tudom, mennyi ideig élek túl. Ez az időszak viszonyul ahhoz, amennyi idő alatt a válság nagy valószínűséggel levonul.


Ezért először arra érdemes forgatókönyveket gyártani, hogy mennyi ideig fog eltartani a válság.


Ezután az kell megnéznem, hogy a lecsökkent árbevétellel, saját céges megszorítások nélkül meddig bírjuk.


Mondjuk, ha a válság a legrosszabbat feltételezve nyolc hónapig veti vissza az iparágamban a keresletet, de én a lecsökkent bevétel mellett is másfél évig bírom - nincs ok a kapkodásra. Koncentrálhatok arra, hogy mibe ruházzak be, mit fejlesszek ki ahhoz, hogy az újraindulásnál kimondottan jó helyzetben legyek.


A legtöbbünknek ez valószínű nem adatik meg és valamit “meg kell vágnia”. A kérdés, hogy mit. A legrosszabb válasz a “fűnyíró elv” - amikor mindenből ugyanúgy visszaveszek. Ezzel ugyanis nem nem tudok optimalizálni sem a túlélésre, sem az újraindulásra.


Ehelyett a következőt javaslom:


1) Készítsünk listát a megtakarítási lehetőségekről és nézzük meg, mi mennyire növeli a túlélési időszakot. A cél nem az, hogy minél többet megspóroljunk, hanem az, hogy a túlélési időszakot kinyújtsuk addig, amíg a válság a legrosszabb forgatókönyv szerint is eltarthat. Ennek megfelelően jelöljük ki a vágásra legoptimálisabb területeket.


2) Nézzük meg mi fog kelleni ahhoz, hogy az újraindításnál jó pozícióban legyünk. Próbáljuk ezeket a területeket kímélni, amikor a visszavágásokról döntünk.


3) Ne csak a kiadások visszavágásában gondolkodjunk, hanem a bevételi oldalban is. Ha szeretnénk megtartani kollégákat, eszközöket válság idején, nem az a cél, hogy “kitermeljék az árukat”. Az is elég, ha a költségek egy részét plusz árbevétellel fedezni tudom.


Példaként gondoljunk arra, hogy munka nélkül marad olyan személyi és eszközállomány, amit szeretnénk megtartani, de az havonta 10 millióba kerül és 6 hónapnyi tartalékot tudunk képezni rájuk (bérekre, lízing díjakra). Ha találunk egy átmeneti munkát, ami leköti őket de csak 5 milliót hoz havonta, azt normál körülmények között nem vállalnánk hiszen veszteséges. Most viszont a 6 hónapnyi túlélést 12 hónapra növeli, ha vállaljuk a munkát.



Összegezve tehát:


  • Válság idején a túlélés mellett fontos, hogy megőrizzük/ megteremtsük újraindulás képességét

  • Az elkölthető pénzünktől függ, mennyi ideig élünk túl - a kiadásokból annyit kell visszavágni, hogy a túlélési idő túlnyúljon a válság előrejelezhető idején (lehetőleg a legrosszabb forgatókönyv szerint előre jelzett időn)

  • A visszavágásnál egyrészt azt nézzük, hogy mivel növeljük leginkább a túlélési időt, másrészt azt, hogy mire van leginkább szükségünk az újrainduláshoz

  • Ha kihasználatlan erőforrás (emberek, eszközök) munkájával plusz bevételt tudunk szerezni nem az a lényeg, hogy az üzlet megtérüljön, hanem az, hogy ezzel kinyújtjuk a túlélési időt - természetesen ez olyan erőforrásra vonatkozik, amit szeretnénk megtartani a válság utánra.


101 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page