A munkám során gyakran hallottam elvárásként, hogy a kollégák álljanak hozzá "tulajdonosi szemlélettel" egy-egy helyzethez, problémához, ne sablonosan cselekedjenek, ne a vezetőre várjanak, illetve jelezzék a problémát akkor is, ha nem az ő hatáskörükbe tartozik.
Ennek talán a másik pólusa, amit elsősorban a KKV szektorban láttam, hogy névértéken felkínálnak 10-20% tulajdonrészt az ügyvezetőnek vagy operatív vezetőnek, aki profi módon viszi a vállán a mindennapi menedzsmentet, lehetővé téve, hogy a tulajdonosok hátrébb lépjenek.
Miért látom problémának ezeket a helyzeteket?
Az első szituációt leginkább azért, mert több ellentmondást is hordoz magában. Az alkalmazott munkatársaknak nem biztos a bónusza, pozíciója vagy állása. A döntéseikhez ezért egyértelműen tudniuk kell, mi fogja ezeket megerősíteni és mi fogja gyengíteni. Más szóval egyértelműen tudniuk kell, mikor hoznak jó döntést.
Tulajdonosi (vállalati) szempontból nézve, azonban egy-egy egy döntés gyakran egyszerre jár előnyökkel és hátrányokkal, így ezek mentén nem mindig hasonlíthatók össze a lehetőségek. Vagyis nincs egyértelműen jó vagy rossz döntés.
Például egy szolgáltatónál - legyen könyvelő- van egy nagy ügyfél, aki állandóan hívogatja a munkatársat ilyen olyan egyedi kérdésekkel - ami elviszi az idő jelentős részét más produktív munka elől.
Ha a könyvelőcég egy KKV, akkor leginkább a tulajdonos hatáskörébe tartozó stratégiai döntés, hogy elengedik ezt az ügyfelet, veszítve ezzel az árbevételből, presztízsből, vagy átalakítják az árazást, hogy beleférjen az egyedi kiszolgálás (ugyanúgy kockáztatva az ügyfélvesztést), vagy esetleg "benyelik" az időveszteséget mert egy másik oldalon kifizetődik.
Életszerűtlen azt elvárni, hogy a könyvelő munkatárs mérlegelje mindezt és "tulajdonosi szemlélettel" döntse el, mikor veszi fel a telefont és mennyit foglalkozik az ügyféllel. Életszerűbb az, hogy őrlődik az ügyfél és a vezetője elvárásai között.
A másik eset, amikor tulajdont kap a jó képességű ügyvezető már nem ennyire egyértelmű. De gondoljuk bele: egy 3 millió forint jegyzett tőkével alapított kft 10-20% tulajdonrésze névértéken 300-600 ezer forint. Csakhogy a cég értékét nem a jegyzett tőke határozza meg.
Számos példát láttam arra, hogy a tulajdonosok nullához közelinek gondolták a cégüket, ami valójában akár 900 millió vagy egymilliárd forintot is ért. A 10-20% így 100-200 millió forint. Valóban a legjobb megoldás odaadni ezt szinte ingyen az egyébként jól fizetett ügyvezetőnek, vagy jobb lenne akár befektetőn keresztül visszaforgatni a cégbe, megalapozva a további növekedést?
Mind a két esetben azt látom, hogy keverednek a tulajdonosi és alkalmazotti szerepek fundamentumai.
Miután a munkatársaknak nincs biztos pozíciójuk a cégben, ezért elsősorban a saját szakmai sikereikben és fejlődésükben érdekeltek, mert ezzel teremthetnek egzisztenciális biztonságot, ezen keresztül szerezhetnek elismerést.
A tulajdonosok ezzel szemben a cég sikerében érdekeltek, ehhez kapcsolódik az egzisztenciájuk és az is, hogy mennyire elismertek.
A kettő nincs mindig összhangban.
Egy értékesítő számára például elsődleges az értékesítési eredmény. Minél többféle áruból tart készletet, annál nagyobb az esélye hogy el tud adni valamit egy-egy érdeklődőnek.
Számára másodlagos, hogy lassul a forgás, romlik a likviditás, és ezen keresztül a cég profittermelő képessége. Ez utóbbiak a tulajdonosnak fontosak.
Nem várhatjuk el az értékesítőtől, hogy "tulajdonosi" szemmel legyen tekintettel arra, hogy az eredmény mekkora hányada vehető ki osztalékként, vagy költhető el (áruvásárlás helyett valami másra).
A tulajdonos felelőssége olyan rendszert kialakítani, ami egyrészt egyértelművé teszi a kollégák számára, hogy mikor döntenek jól, másrészt ha kell, korlátozza és szabályozza őket a cég eredményessége érdekében.
Nem azt mondom, hogy mindezt a tulajdonosnak kell megtervezni és működtetni, de az ő érdeke és, hogy legyen ilyen rendszer. Korlátozható például az értékesítési jutalék egy adott értéknél lassabban forgó áruk esetén.
Lényegesnek látom a különbséget abban is, hogy eltér a jövedelem forrása.
Az alkalmazott munkatársak jövedelmének alapja, hogy a tudásukat és idejüket tették bele a feladatok elvégzésébe. A fizetésük pedig biztosított, miután elvégezték a munkát.
A tulajdonos jövedelme viszont abból származik, hogy a vállalkozás mint vagyon, többet termel, mint amennyibe a fenntartása kerül. Ez a jövedelem egyáltalán nem biztosított hiszen lehet veszteséges időszak, és olyan is amikor a növekedés érdekében a profit nagy részét vissza kell forgatni. Ezzel összefügg, a másik jövedelem forma, hogy többért tudja eladni a cég egy részét, vagy egészét, mint amennyibe a létrehozása került.
Amikor egy kollégának a piaci érték alatt kínálunk fel tulajdonrészt, azzal a tulajdonosi vagyon -és közvetve a jövedelem- egy részéről mondunk le. Mielőtt megtesszük érdemes feltenni, pár kérdést:
kap-e olyan értéket ettől a cég, ami másképp nem szerezhető meg
nem jár-e jobban a cég, ha ugyanezt a tulajdonrészt piaci értéken értékesítjük és beforgatjuk (pld tőkeemeléssel)
kellően motiváló-e a kolléga számára, hogy bizonytalan jövedelem forrását kapja, figyelembe véve hogy nemcsak a rossz gazdasági év, hanem egy növekedési időszak is akadályozhatja az osztalék fizetést
Végül ugyanide kapcsolódik, egy másik gyakori eset, amikor a tulajdonosok egyben dolgoznak is a cégben
de nem választják szét a munka után járó "alkalmazotti" és a befektetés után járó tulajdonosi jövedelmet. Vagyis a piacinál jóval kevesebb bérért dolgozik egy-egy tulajdonos, amit aztán az osztalékkal kompenzál.
Első ránézésre ez talán csak egy adminisztratív kérdés, valójában ennél többről van szó.
Amennyiben a kivett osztalék plusz a bére több, mint amennyit alkalmazottként, piai béren keresne pénzügyileg egészséges a helyzet. Egy tulajdonost azonban nehéz lesz számon kérni a cégben, így midig kérdés, hogy ezért a pénzért valóban a legjobban látja-e el a feladatát?
Ha a kivett osztalék plusz a bér nem éri el azt, amit alkalmazottként máshol keresne, akkor az azt jelenti, hogy a cég nem képes piaci áron ellátni az adott funkciót, azaz nem működik hatékonyan. Emellett a tulajdonost egy olyan munkába kényszeríti bele, amiért többet kapna, ha nem a saját cégében csinálná.
Volt olyan esetem, amikor egy családtag munkáját egy jóval kompetensebb, alkalmazott kollégával váltottuk ki, ami bőven hozzáadott annyit, hogy a családtag osztalékként továbbra is megkapta az addigi jövedelmét a cég pedig magasabb szintre lépett.
Természetesen nem ennyire fekete-fehér helyzet hiszen a beletett munkára is lehet befektetésként tekinteni pláne a vállalkozás korai szakaszában .
Úgy gondolom azonban hatékonyság és fejlődés szempontjából is hasznos, ha tisztán és elkülönítve kezeljük az alkalmazotti és tulajdonosi szerepet, úgy hogy mindegyikhez a megfelelő felelősséget és elvárásokat rendeljük.
Komentáře